Kormányszóvivő a gátakon – így zajlik az árvíz elleni védekezés a Dunakanyarban (VIDEÓ)

Vitályos Eszter a Mandinernek elárulta, elhúzódó tetőzésre kell-e számítani.

„Ez nem a politikai hangulatkeltés ideje” – jelentette ki a budapesti Fidesz vezetője.
Nyitókép: Szentkirályi Alexandra Facebook-oldala
Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz vezetője a Római-partról jelentkezett be nemrég, ahol maga is részt vesz az árvízvédelmi munkálatokban. A parton állva arra kérte Magyar Pétert, hogy ne használja az árvízi védekezést „a politikai haszonszerzésének” következő epizódjaként.
Azzal folytatta, hogy nyilván a Tisza Párt vezetője is látja, hogy
mindenki kint van a gátakon, akinek ott dolga van,
sőt, több ezer önkéntes is segíti a munkát”.
„A vízügy és a katasztrófavédelem szakemberei, a tűzoltók, a katonák, a rendőrök és az önkéntesek is mind együtt dolgoznak” – hangzott el.
„Pont őket támadod azzal, hogy azt a látszatot kelted, mintha gond lenne a védekezéssel” – tette hozzá Szentkirályi, majd azt a kérdést tette fel Magyarnak többek között, hogy szerinte hogy kerültek a zsákok a gátra, ki biztosítja a védműveken dolgozó munkagépeket.
Ne támadd azokat az embereket, akik éjjel-nappal a gátakon dolgoznak!
Ne ásd alá a védekezésbe vetett hitét az embereknek”.
„Most annak van itt az ideje, hogy politikai hangulatkeltés helyett mind együtt dolgozzunk az árvíz ellen” – szögezte le a fideszes politikus.
A vonatkozó videót alább tekintheti meg:
Kapcsolódó vélemény
Mandiner
Gyerünk, ki a gátra, pakoljunk meg egy homokzsákot egy kép erejéig, úgyis ezt szereti az Insta, aztán nyomás vissza az offiszba, mára megvolt a jóemberkedés!
Ezt is ajánljuk a témában
Vitályos Eszter a Mandinernek elárulta, elhúzódó tetőzésre kell-e számítani.
Kapcsolódó cikkek a Árvíz 2024 aktában.
Most azt a tizenöt mérföldkövet idézzük fel, amelyek alapvetően befolyásolták a történéseket.
200 ezer forintot kapnak a védekezésben részt vevő állami alkalmazottak, polgárőrök és önkéntes tűzoltók. Egyenként.
Egy hatalom nélküli politikus valóban csak homoklapátolásra jó ilyenkor, arra viszont vannak nála alkalmasabbak is.